Ellenségből barát 4. fejezet

- Igen! – Meglepett, hogy ezt válaszoltam, de szívesen lennék menyasszony. Riley fölém hajolt és megcsókolt majd azt a meseszép gyűrűt az ujjamra húzta.

****

Reggel elmentem a városba vásárolgatni. Jó sok üzleten át megtaláltam a tökéletes harci felszerelést. Valami eszméletlen dögös ruci volt, piros pánt nélküli felsővel és piros nacival, a bábu kezein szalagok voltak tekerve és a bicepszére is (ami persze alig volt nagyobb, mint valami mogyoró.) Bele szerettem a ruhába és azonnal meg akartam kapni. És valami azt súgta, amit meg akarok kapni azt bármi áron is, de megszerzem.

- Ez nagyon jól állna önnek! – Jött oda az eladónő.

- Igen, abban biztos vagyok! – Szárazan felnevettem.

- Habár elég drága, hiszen 100 $. de önnek oda adom, 70 $-ért. – Kedveskedett velem a nő.

- Tudja mit? – A nő a fejét rázta. – Szerintem nekem odaadja ingyen és még te fogsz nekem fizetni. És, hogy mivel? Az életeddel! – A pulton néhány eladó bicska volt, azt leszedtem onnan és a nő szívébe szúrtam. Levettem a próbababáról a ruhát, bementem a fülkébe és felpróbáltam. …. Wow. Dögös voltam. Egész nap abban a butikban voltam, kiraktam a zárva feliratot és elcsórtam néhány klassz cuccot. Mire kimentem már besötétedett. Visszamentem a kunyhóhoz. Mindenki egy helyen állt és várt valakit, mivel még Vic nem volt ott gondolom őt várták.

- Szia! – Köszöntem oda Rileynak. – Miért van mindenki itt?

- Victoria valami fontosat akar mondani. – Rám nézett és elakadt a szava. - … Hű…. Jól nézel ki!

- Kösz. – Közben bejött Victoria is, felállt az asztalra és beszélni kezdett.

- Kedveseim! Holnap eljön a mi időnk! Végig szenvedtétek a kiképzésetek, de holnap, akik miatt ez az egész volt, visszaadhatjátok. Megölhetitek őket. Ne kíméljétek egyiket sem! – Elvigyorodott. - Reggel 4-kor indulunk. – Mindenki éljenezett, meg ilyenek. Kicsit izgultam, hogy mi lesz. De végül is nagyon vártam. Az a „reggel” 4 óra nagyon nehezen akart elérkezni, már 3-kor mindenki az ajtóban toporgott. Végül Victoria is előjött. Ezért elindultunk, az út hosszú volt, Kanadát át kellet vágnunk, hogy elérkezzünk Alaszkába. Mindenütt hó volt és nagyon hideg is volt. Igaz Seattleben sem volt olyan meleg, de azért melegebb volt. Végig Victoria volt elől és ő vezetett minket. Út közben Sara és egy másik vámpír összekapott, de amúgy békés volt az út. Valami mezőre mentünk ahol ott voltak a képen szereplő Cullenék és még valakik, de nekik is sárga szemük volt. Közel menünk hozzájuk. Amikor megláttak engem a Cullenék tátott szájjal bámultak, főleg Edward. Először a szememet nézte meg, majd a ruhám, és végül a jegy gyűrőmön akadt meg a szeme. majd Rileyra bámult és vissza rám. Érthetetlen fejet vágott, mint akinek kiszabtak volna egy darabot a szívéből, és düh is volt az arcán, úgy morgott, mint egy oroszlán. A többiek is nagyot bámultak, de én inkább Edwardra koncentráltam, aki most Victoriát vizslatta. Victoria hangosan felnevetett.

- Látod Edward! Szemet- szemért, fogat - fogért, társat- társért. Nem gondoltad, hogy leszek olyan, agyatlan, hogy téged öllek meg, nem pedig Bellát.

Edward szemszöge:

Bellának a szeme piros volt, a ruhája is, egyáltalán nem hasonlított az ő stílusához, és volt valami a gyűrűs ujján… egy… egy gyrű. Mellé lépett egy fickó, akinek szintén gyűrű volt az ujján és átölelte. Morogni kezdtem, ahogy csak bírtam, nem lehet, hogy ez lett az én Bellámból! Azért hagytam el, hogy ne történjen vele semmi baj, erre tessék. vámpír, aki embert eszik, a ruhájából ítélve szadista lehet akár csak Victoria vagy James, és egy másik férfi van az oldalán, másnak mondja, hogy szereti, mást csókol. Victoria hangosan felnevetett.

- Látod Edward! Szemet- szemért, fogat- fogért, társat- társért. Nem gondoltad, hogy leszek olyan, agyatlan, hogy téged öllek meg nem pedig Bellát. – Bella meg sem rezzent. – Hiába Edward! Semmit sem tud rólad, meg akar ölni! Azt hiszi, a nővére vagyok, azt hiszi, hogy Kristen parkernek hívják. Örülni fog neki, hogy ha megölhet téged! Olyan kegyetlen... látnod kellene, hogyan öl EMBEREKET. – Gondolta magában Victoria.

- Elég! – Kiáltottam hangosan! Victoria ismét felnevetett.

Kristen/ Bella szemszöge:

Nem tudtam miért néz mindegyik engem. Mindegyiken a szomorúság látszott.

- Bella! – Szólt rám nézve a szőke férfi azt hiszem ő Carlisle. – Carlisle vagyok! Emlékszel ránk? – Kérdezte.

- Én? – ismételtem meg, nevetve.

- Igen te! – Nézett rám még mindig értetlenül.

- Megölni őket! – Adta parancsba Victoria. Egyből Edwardra támadtam. Hagyta magát eleinte, de aztán vámpírként viselkedett. Már közel voltam a nyakához, amikor Edward a könyökével hasba ütött és én neki repültem egy fának, ami azonnal kidőlt. Hamar felpattantam és ismét neki mentem. A kezemmel az orrába ütöttem, amitől a földre esett, belerúgtam jó erősen a bordái közé, amitől vagy 10 méterre biztos elzuhant. Lassan botorkált fel a földről, de gyorsabban, mint, hogy én odaérjek. Ismét meg akartam ütni, de lefogta mind két kezemet, amitől nem tudtam mozdulni, olyan erősen szorított.

- Kérlek Bella, emlékezz rám! ... Emlékezz ám…- Mondta most már halkan. Elegem van abból, hogy ezek a sárga szeműek Bellának hívnak! Ezért használtam inkább a lában és ott lent megrúgtam, amitől ismét csak földre esett. A mellkasába tapostam, és körül néztem Victoria jól boldogult, ezért Rileyt kerestem a tekintetemmel, de sehol sem találtam, majd megláttam. Egy picike, lánnyal harcolt. Azt hiszem ő Alice volt. A látnok! Nem hagyhattam, hogy ne talán tán megölje Rileyt. Ezért Felkaptam Edwardot és eldobtam valahova messze, az erdő felé zuhant, de nem láttam, hogy, hova esett. Csak azt, hogy valahol a fák között van. Ezért gyorsan kellett cselekednem, amilyen gyorsan tudtam, Alicnek mentem. És egy sziklához szorítottam.

- Kérlek, Bella! Te nem ilyen vagy! – Győzködött. Majd valaki lekapott róla, és a földre estem, megfordultam, hogy megnézzem ki az. Szőke hajú volt, teli harci sebekkel. Csak Jasper lehetett! Nagyon dühös lettem rá valamiért, és hirtelen felé valami piros színű átlátszó valami ment felé, egyre gyorsabban, valami pajzs lehetett. Amikor elérte hátra zuhant.