12. Fejezet

12. Fejezet
Jane és Caius


Reggel később ébredtem, felöltöztem és kimentem a folyosóra. Elmentem Caius ajtaja előtt és sírásra lettem figyelmes. Kopogtam, de senki sem szólt, viszont éreztem, hogy Caius benn van, és ki tudja miért sír. Ezért benyitottam, nem tévedtem Caius sírt.
- Mi történt? – Leültem mellé az ágyra. Látszott rajta, hogy szomorú, régen ennek örültem volna, de az utóbbi években nagyon jó barátok lettünk Caiussal és ezért fájt őt így látnom.
- Atheodora… – Szipogta.
- Mi van vele? – Kérdeztem aggódva.
- Megcsalt. – Még mindig szipogott, átöleltem, nagyon sajnáltam, és nem tudtam elhinni, hogy az a kedves nő ilyet tett.
- Sajnálom! – Közben Jane sétált el a nyitva felejtett ajtó előtt. Ő is kicsit szomorú volt, ránézett Caiusra és besétált.
- Mi a baj? – Kérdezte.
- Atheodora megcsalt. – Sóhajtotta. Jane kínosan felnevetett.
- Én meg most szakítottam Jasonnal!
- Sajnálom! – Szegénykék, ez nem az ő napúk.
- Ne tedd, ő egy féreg volt! - Nagyot néztem és legyintet. – Majd elmondom. – Bólintottam és kisétáltam a szobából, Jane még benn maradt. Lana szobájához mentem, benyitottam Alec már megelőzött, a fotelben ült és nézte, ahogy Lana reggelizik.
- Megjött anya! – Lana hozzám futott és megölelt. Közben Ivi és Demetri jöttek be az ajtón.
- Akkor jössz Lana? – Kérdezte Ivi Lanat aki odament hozzá, majd megfogta Ivi és Demetri kezét majd elmentek.
- Hova mennek?- Fordultam Alechez.
- Moziba meg vidámparkba. – Felállt a helyéről Alec és odajött hozzám, egymástól pár centire lehettünk. Egymás szemét néztük, nem igazán rajongtam étkezési szokásához, de akár fekete, akár piros szemekkel nézett egyszerűen elolvadtam. Megcsókolt és a pólóm alá csúsztatta a kezét.
- Ne itt, ez Lana szobája! – Löktem el magamtól.
- Rendben. Akkor csak adj egy csókot. – Megtettem, amit kért és kimentem a szobából, majd Caius szobája felé vettem az irányt, megnézni, hogy még mindig maga alatt van-e. A szobája ajtaja előtt már nem hallatszott a sírás hangja, benyitottam és nagyra, de nagyon nagyra kerekedtek a szemeim, az állam a padlóig esett. Meglepődésem tárgya pedig az volt, hogy Jane és Caius csókolóztak.
- Khm. – Karcolta meg torkát Caius. – Segíthetek valamiben?
- ….- Még mindig tátott szájjal bámultam a piruló Janere és a kínosan nevetgélő Caiusra. – Őööööööö. Csak meg akartam kérdezni, hogy jól vagy-e?
- Pompásan! – Vágta rá.
- Igen azt látom! – Sarkon fordultam és kiiramodtam a szobából. Ez egyszerűen, fúj! Visszamentem a szobámba, Alec sehol sem volt, a könyvespolchoz mentem és elővettem egy könyvet, nagyon régi lehetett ezért inkább visszaraktam.
- Angelika, bejöhetek? – Hallottam Jane hangját.
- Persze! Nyitva van. – Jane benyitott és leült mellém.
- Kérlek, ne mond el Alecnek, hogy én és Caius…. Én szeretném majd neki elmondani. – Kérlelt Jane.
- Jó persze nem mondom el! – Mondtam bólogatva.
- Köszi! – Könnyebbült meg Jane.
- De mesélj, mi történt? – Érdeklődtem.
- Hát vigasztaltam Caiust azzal, hogy ha ilyet tett vele Atheodora akkor meg sem érdemli, aztán Caius közelebb hajolt felém és megcsókolt, én meg mindig is jó pasinak tartottam ezért visszacsókoltam neki. – Mosolygott Jane.
- Uh. Caius mint jó pasi? ….- Nevettem.
- Én meg a bátyámat nem tekintem egy adomisznak, de elfogadom, hogy vele vagy.
- Én is, hogy te meg Caius. Nem lehet mindenkinek ugyan olyan az ízlése!
- Jaja. – Értett egyet velem Jane. – Akkor én megyek, megkeresem Alecet és elmondom neki! – Felpattant Jane és kirohant a szobából. Még az ajtót sem csukta be, ezért elindultam, hogy becsukom, de hirtelen Felix termett előttem.
- Szia, Felix! – Üdvözöltem.
- Helló! – Köszönt vissza.
- Segíthetek valamiben? – Kérdeztem Felixet.
- Aha. – Bólogatott.
- És miben?
- Nem tudom, Heidi azt mondta, hogy sürgős, és eléggé annak tűnt, tiszta ideg a csaj, komolyan olyan, mint, ha ember lenné és megjött volna a havija! – Felixet még ki is rázta a hideg, és szörnyülködött Heidi állapotán.
- Rendben azonnal megyek! – Választ sem várva berohantam Heidi szobájába. – Mi történt, mi baj? – Kérdeztem Heiditől.
- Letörött a körmöm! – Mutatta nekem a körmét, ráadásul olyan hangsúllyal mondta, mint, ha valami Világméretű problémáról lenne szó. – És most, hogy nézek ki? Hogy fogom ugyanúgy levágni az őszeset? – Szörnyülködött még mindig.
- Segítsek? – Kérdeztem Heidit.
- Azt megköszönném!
- Rendben! – Levágtam Heidi körmét, sőt azokat nem is körömnek, hanem karmoknak nevezném, most végre emberiesen néz ki.
- Köszönöm! – Hálálkodott. Kimentem a szobából és a folyosón mentem amikor Alec jött velem szembe.
- Hallottad, hogy Jane meg Caius? – Kérdezte Alec, fintorogva. – Fúj.
- Ó igen tudom! – Válaszoltam vigyorogva.
- Honnan?
- Rájuk nyitottam miközben egymás nyelvét próbálták lenyomni a másik torkán! – Ismét kirázott a hideg.
- Uh. – Csak ez volt a válasza. Közben Iviek is visszajöttek, Lanat először nem láttam, de felismertem épp egy hatalmas plüss maci volt előtte, ami szinte kétszer nagyobb volt, mint ő maga.
- Szia Lana, hát te mit cipelsz? – Kérdeztem leguggolva kislányom elé.
- Felixet! Demetri bácsitól kaptam! Ivi nénitől meg ezt, és elővett egy nagyon szép porcelán babát.
- Találó név! – Kacsintott Lanara Alec.
- Tudom! – Mosolygott Lana.
- Szia, Lana baba! – Üdvözölte Felix Lanat, Felix épp most jött a trónteremből.
- Szia, Felix bácsi, köszönj szépen Felixnek!
- Kinek? – Értetlenkedett Felix.
- A macinak! – Suttogtam Felixnek.
- Oh. Rólam neveztél el egy mackót? Szia, Felix! Aro hívat titeket! Addig vigyázok Lanara. – Felkapta a karjaiba Lanat és elviharzott vele, mi pedig bementünk a terembe. Meghajoltunk a trónok előtt és Aro belekezdett.
- A románok háborúzni akarnak a királyi címért! És ha mi nem előzzük őket meg, akkor ők jönnek Volterrába! É azt nem engedhetjük! Mivel mind nagyon edzettek vagytok, nem kell arra időt szánnunk, hogy felkészítsünk titeket a harcra, épp ezért már hólnap indulunk. Lana itt marad Sulpiciával! – Mondta Aro. Én bólintottam, Sulpiciát már ismerem annyira, hogy rábízzam Lanat egy időre. Kimentünk a teremből, mindenki összepakolt, elköszöntünk Lanatól és a többiektől. Mindenki tudomásul vette, hogy lesznek sokan, akik nem térnek vissza, lesznek olyanok, akik a szemünk előtt égnek porrá, lesznek olyanok, akik talán a legközelebb által hozzánk, de még is meghalnak. Attól nem kellett félnem, hogy én meghalok, de attól igen, hogy Alec meghal, azt nem bírnám ki.