11. Fejezet

11. Fejezet
Alec emléke


Már 2 év eltelt, lassan mindenki beletörődött, hogy Alec meghalt, Lana már 2 éves, kicsit már beszélni is tud, szép sötét barna haja, van. Megél az emberi ételen és a véren is, habár az emberi ételt jobban szereti. Különleges képessége, hogy ha akarja, az összes szép emléket el tudja másoktól venni és helyette nem marad más, mint a gyűlölet, és még az is, hogy tud beszélni a növényekkel. Habár ezt még 2 évesen nem igazán használja. Most épp Ausztráliában töltjük időnket, mert ujjbab vámpír lázadás tört ki. Őket hamar le is rendeztük, úgy tudjuk, hogy még élnek itt más vámpírok, de ők viszonylag békések. Lana-val kimentem egy helyi mezőre, leterítettem egy pokrócot és ráültettem, majd odaadtam neki a barbee babáit és azzal játszott én pedig olyan 100 méterre tőle virágokat néztem, amik gyönyörűen nyíltak ki. Lana sikítására lettem figyelmes megfordultam és nem hittem a szememnek. Alec volt ott és épp Lanara támadott, nem tehettem mást gyors felkaptam Lanat és elfutottam vele. De Alec követett, nem volt gyorsabb, mint én, de kitartóan üldözött, megbotlottam egy faágban és elestem, Lana kiesett a kezemből és vagy úgy 5 méterre elém esett, szerencsére strapabíró kölyök és nem esett semmi baja. Alec a kezébe fogta és már a nyakát meg akarta harapni.
- Alec? – Kérdeztem tőle, Alec vagy az Alecnek kinéző vámpír értetlenül nézett rám.
- Honnan tudja a nevem? – Értetlenkedett.
- Szóval nem ismersz meg? – Könnyeimmel küszködve kérdeztem.
- Kellene? – Kérdezte flegmán. Állj! Ez nem az, az Alec, aki az én férjem. Biztos, hogy nem!
- Igen kellene! Azt hittük, hogy meg haltál még is mi történt veled! – Nem kérdeztem tőle, hanem magamból kikelve ordibáltam, Alec kissé megszeppent és lerakta Lanat a kezéből, vagy is csak akarta Lana szorosan ölelte apját, és így Alec nem tudta lerakni.
- Mi? – Még mindig értetlenkedve kérdezte.
- Kedvesem! – Halottam egy női hangot. Majd egy vámpírnő bukkant elő a semmiből, hosszú szőke haja volt, vörös szeme, magasabb volt, mint én vagy Alec, talán úgy 10 cm-rel. Magas csizma volt rajta és egy a combjáig érő farmer szoknya, majd egy piros kockás, majdnem férfiing. Odament Alec mellé és megcsókolta, elöntött a gyűlölet és a fájdalom, emlékszem arra amikor Alec azt mondta, hogy én vagyok az egyetlen nő az életében, akit szeret. Ezek mind csak üres szavak lettek volna? Már a sírás határán voltam, a hogy azt néztem, hogy a halottnak hitt férjem egy másik nővel csókolózik. Lana látta, hogy visszatartom a könnyeim és, hogy egy könnycsepp gördült le az arcomon. Lana ki még mindig Alec karjaiba volt morogni kezdett, és a nő hirtelen visítani kezdett és a fejét fogta a fájdalomtól, tudtam, hogy Lana az, egyszer már használta az erejét. Aztán a nő a fájdalomtól és a kíntól már a földön vergődött, ez már nem Lana képessége, hanem Jane-é. Megláttam Janet a mező túl oldalán, a hogy szúrós tekintettel és azzal a gonoszos mosolyával néz a nőre. A nő nem tudott mozogni, mert Jane lebénította, majd Alecre nézett és ő is a földre esett és ott vergődött. Jane mellém sétált és kezébe vette a most már földön ülő Lanat. Majd Alecre nézett, aki még mindig értetlenül nézett rám, Lanara és a rá hasonlító Janere. Alec hirtelen felpattant és elhúzta a nőt maga után. Hamar eltűntek mi meg visszamentünk a kis vityílonkba amit Aro bérelt. Lana közben elaludt ezért Jane lerakta az ágyra majd kijött hozzám a konyhára.
- Mi történt? Hogy bukkantál Alecre? – Kérdezte, kihúzott egy széket és leült velem szembe.
- Nem tudom. Igazából ő bukkant rám, vagyis Lanara épp meg akarta enni. – Még a gondolattól is elszörnyedtem.
- DE történt valami köztetek, hogy ennyire, nem is tudom, hogy előtted megcsókolta azt a nőt. - Sokáig hallgattam és előre néztem.
- Nem tudja, hogy ki vagyok, nem emlékszik rám! – Újra könnycseppek gördültek le az arcomon.
- Hogy, hogy nem? – Értetlenkedett Jane.
- Nem emlékezett rám. – Újra magam elé néztem. – Lehet, hogy a halálát saját maga tervelte ki, hogy avval a nővel lehessen?
- Alec nem ilyen.
- De nem is ilyen! – Felálltam az asztaltól és a szobában lévő ágyra feküdtem. Bekapcsoltam a tv-t és az egyik kedvenc sorozatom ment a Dr. Csont. Valaki az ablakomon kopogott kinyitottam és Alec lógott az ablakom mellett.
- Honnan ismersz? – Kérdezte miközben beugrott a szobámba.
- Mért? – Kérdeztem és ő közelebb Lépett, kis híján voltam, hogy megcsókoljam. De nem tettem.
- Tudod, nem Marissa tett vámpírrá, hanem valaki más. – Leült az ágyam szélére én pedig mellé.
- Ki az a Marissa?
- A barátnőm. – A barátnője. Vajon mit tett vele az a nő? – Lassan már 13 éve, hogy nem emlékszem semmire, a korábbi életemre, ő azt mondja, hogy a bátyja tett vámpírrá, akit megöltek, de én nem hiszek neki, emlékszem egy földalatti palota félére, meg 3 trónra. Meg 2 csokoládébarna szempárra, olyanra, mint a tied. – Még is emlékszik rám. – Igazat mond vagy nem?
- Hazudik! Téged egy férfi tett vámpírrá Aro Volturi, az 1600-as években. Emlékszel arra a lányra, aki annyira hasonlít rád? – Kérdeztem, ő pedig bólintott. – Ő az ikertestvéred Jane, titeket a Volturi a máglyahaláltól mentett meg még anno. Te is a Volturi testőrségéhez tartoztál és ráadásul eléggé nagy rangod volt. Meg az én férjem vagy és annak a kis lánynak, akit meg akartál enni az apja, akkor akartam neked ezt elmondani, amikor visszajössz a csatából, de úgy hittük, hogy meghaltál. – Alec némán kikerekedett szemekkel, nézett előre, nagyot nyelt és próbálta össze szedni magát.
- Van erre bizonyítékod is? – kérdezte. Eszembe jutott, hogy a nász utunkat mi is akárcsak Ivi és Demetri Velencében töltöttük, és nagyon sok képet készítettünk, az egyik kedvencemet mindig magamnál tartottam.
- Van! – Felálltam az ágyról és a táskámhoz futottam, elővettem a képet és megmutattam Alecnek. A képen én és ő voltunk látható. Először Alec ledermedt, majd megfogta a fejét és becsukta a szemét, majd felnézett rám.
- Annyira sajnálom! – Sajnálkozott. Nem érettem, hogy mi történik és ezt ő is észrevette. – Emlékszem! Mindenre, hogy te ki vagy és, hogy Marissat nem szeretem, hanem téged. – Annyira jól esett, hogy ezt mondta, egy pillanatig csak a ragyogó szemit néztem, majd megöleltem. Majd megcsókolt, az ajtón kopogtak, nem akartam kinyitni, de mi van, ha valaki olyan áll az ajtó előtt? Kinyitottam és Jane volt már rá akart támadni Alecre de visszatartottam.
- Már mindenre emlékszik! – Mondtam Janenek ő odament Alechez és megölelte.
- Az előbb említetted, hogy van egy lányom… megnézhetem? – Kérdezte csillogó szemekkel.
- Persze, gyere utánam! – Bekísértem Alecet Lana szobájába, aki még mindig aludt. Alec megsimogatta az arcát, és Lana felkelt. Alec megölelte, Lana pedig visszaölelt neki.
- Szóval, még mindig együtt akarsz lenni azzal a csajjal, akivel eddig voltál? – Kérdezte Jane, Alec megrázta a fejét, Jane pedig elment a szobából, nem tudtam, hogy hova ment, de nem is érdekel, csak az, hogy ennyi év után újra együtt lehetek Aleccel. Alecet és Lanat ott hagytam a szobába, én pedig kimentem a konyhára és csináltam magamnak finom kakaót. Aztán eszembe jutott, hogy Lananak is ennie kéne, ezért neki is készítettem kaját. Bevittem neki a szobába ahol épp Alecnek mutatta a kiskori képeit. Nagyon aranyosak voltak együtt, nem mertem megzavarni ezt a szép pillanatot ezért inkább sarkon fordultam és kimentem a szobából.
- Gyere! – Szólt utánam Alec. Visszamentem és odaadtam Lananak a kajáját. Lana megkérte Alecet, hogy olvasson fel neki egy könyvet, miközben Alec olvasott Lana elaludt és én is. Reggel Lana mellett ébredtem és egy pokróc volt rám terítve. A közeli asztalon pedig 2 bögreforró csoki és néhány mogyorókrémes palacsinta. Odamentem az asztalhoz és megettem 2 palacsintát és megittam a forró csokit. Lana is közben felkelt és ő is megette a sajátját. Lana visszafeküdt az ágyára és bekapcsolta a tv-t. Valami mesét nézett, én addig kimentem a konyhára, Alec az asztalnál ült és újságot olvasott, Jane akkor lépett be, a köpenye véres volt, és kicsit szakadt, a haja most ki volt engedve és nem volt kontyba, mint eddig mindig, néhány fűszál lógott a hajába.
- Mi történt? – Kérdeztem aggódva Janehez lépve.
- Megöltem Marissát, de előtte jól megkínoztam, azért amit tett. – Jane elmosolyodott avval a gonosz félelmetes mosolyával. Alec nem mutatta jelét annak, hogy sajnálná, sőt… még ő is elmosolyodott. Én szóhoz sem jutottam, de azért hálás voltam Janenek mert megölte azt, aki miatt annyit szenvedtem. – Most, hogy rendeztünk mindent ideje visszamenni, Aro és a többiek biztos nagyon örülnének, hogy ha meg tudnák, hogy élsz! – Váltott témát Jane. Összepakoltuk azt a kevés cuccot, amit magunkkal hoztunk és visszaindultunk Volterrába. Az út 2 napig tartott a mi gyorsaságunkkal. Elértük a földalatti vaskapuz. Most Felix állt ott, amikor meglátta Alecet megeredt, majd odafutott rég nem látott cimborájához és megölelte.
- Te, te meghaltál! – Dadogott Felix.
- Igen! .... De itt ki nem?- Kérdezte Alec. Felix felnevetett, bementünk a trónterembe, Aro és a többiek is sorra öletek meg Alecet. Mindenki csodálkozott, majd elmesélte Alec, hogy mi történt. Lana már álmos volt ezért bekísértem a szobájába és elaltattam, én is bementem a saját szobámba, leültem a fotelbe és bekapcsoltam a tv-t. A feketék fehéren ment, hátradőltem ammenyire tudtam és azt néztem, volt benne néhány jó rész, amikor vége lett lekapcsoltam, majd bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam, megfésülködtem és fogat mostam, átöltöztem a hálóingembe, ami piros selyemből állt és a combom közepéig, ha ért. Már le akartam feküdni, amikor valaki kopogott.
- Nyitom! – Kiáltottam, majd emberi gyorsasággal kinyitottam az ajtót.
- Szia! Berágtál rám amiért Marissával voltam, vagy adsz még egy esélyt, vagy kérjek egy másik szobát? – Állt előttem Alec, egyszerűen nem tudtam rá haragudni, berántottam a szobába és becsuktam az ajtót és megcsókoltam. Annyira hiányzott már a csókja az érintése, vagy, hogy csak mellettem tudjam. Vadul megragadta a derekam és ráfektetett az ágyra. Fölém tornyosult és el kezdett csókolgatni és megtörtént.