Halál utáni élet 10. Fejezet

Kérlek írjátok le, hogy milyen volt és, hogy szettnétek-e, hogy Amber és caius még találkozzanak, vagy legyen köztük valami.

10. Fejezet

Nehéz döntés

- De jó! Újra itt lesz, az én Carlisle barátom! – Tapsolt Aro.

- Remélem, most nem azzal töltitek az egész napotok, hogy kigyógyítsatok a vegetáriánus életmódból! – Sóhajtott Carlisle.

- Most már nem! – Nevetett fel Marcus.

- Helyes! – Bólogatott Carlisle.

- Renata kérlek! – Hívatta magához Aro Renatat.

- Mester? – Lépett Arohoz a lány és meghajolt.

- Kérlek, vidd a vendégeinket a vendégszobákba! – Kérlelte Aro Renatát, nem hiszem, hogy Renata nemet mondhatott volna, Aro rettentő udvariassága ellenére sem.

- Máris mester! – Renata meghajolt ismét, és elkísérte Cullenéket a szobájukba.

- Lelépni! – Parancsolt mindenkire Aro. Mindenki meghajólt és eltűnt. Én bementem a szobámba és elolvastam pillanatok alatt a könyvet. Volt benne pár roppant érdekes szabály a számomra. Elindultam Demetri szobája felé, hogy visszaadjam a könyvet. Az ajtója előtt megálltam és kopogtam.

- Szabad! – Halottam Brianna hangját. Lassan benyitottam és beléptem a szobába. Brianna a fotelben ült és egy újságot olvasott. Amint megpillantott letette az újságot és felállt. – Amber igaz? – Kérdezte.

- Igen! – Válaszoltam.

- Nagyon szerencsés vagy, hogy Carlsileval élsz! – Mosolygott rám.

- Honnan ismered? – Érdeklődtem.

- Amikor Carlisle még velünk élt akkor barátkoztam össze vele és annyira megkedveltem mintha az édes apám lenne.

- Igen, Carlisle tényleg nagyon kedves. – Mosolyodtam el.

- Aha. Mért jöttél? – Tért rá a lényegre.

- Csak vissza akartam hozni a könyvet, amit Demetri adott. – Mutattam a könyvre.

- És milyen volt? – Kérdezte.

- …. Érdekes. – Válaszoltam.

- A 81. Szabályt én találtam ki! – Dicsekedett Brianna.

- Minden Volturi katonának tiszteletet kell adnod, mert ő is úgy bánik veled, ahogy te vele! – Mondtam fel Briannának a 81. szabályt, mint valami kis diák, aki felel.

- Tökéletes! – Mosolygott Brianna. – Amúgy te mért nem veszekedtél a Volturival? – Nézett rám Brianna amíg én leraktam a könyvet.

- Hát. Khm. Miattam volt a vita.

- Miattad? – Kételkedett Brianna.

- Igen! – Bólogattam.

- És mért? – Kérdezte Brianna mintha valami szaftos pletykáról szeretné megtudni a legtöbbet.

- Hát Caius vámpírrá tett és akaratom ellenére hozott ide Volterrába. – Mondtam el a tartalmat Briannának.

- Caius, Caius, Caius! – Csóválta a fejét Brianna. – És vannak itt barátaid? – Érdeklődött Brianna.

- Hát… Ha úgy vesszük… Heidi, Alec, Felix, Demetri más meg nem igazán. – Gondolkodtam el.

- És Jane? – Nézett nagyot Brianna.

- Vele kimondottan rosszban vagyok, nem igazán bírja a burám. – Nevettem el magam.

- Pedig ő nagyon jó fej! És mi a képességed? – Kérdezett ismét Brianna.

- A gondolatommal tüzet tudok gyújtani és azt hiszem irányítani is tudom. – Töprengtem el, még szinte azt sem tudom, hogy mi a képességem. Szinte már szánalmas.

- Most már végképp nem értem, hogy mért nem vagy jóban Jannel. Hisz az ő képessége kifejezetten a kínzásra van és a tied sem épp a szeretet kimutatására, nagyon jól elkínozgatnátok itt a vámpírokat! – Töprengett el Brianna.

- Ezek szerínt te jó barátságban vagy Jannel! – Alapítottam meg.

- Igen! – Válaszolta Brianna. – Az, hogy én is a barátod legyek kettőn múlik. Bírod Renatat? Tetszik neked Demetri? – Kérdezte Brianna.

- Nem tett ellenem semmit sem Renata, de maga a csaj nem szimpatikus. Demetri jól néz ki, de nem igazán az én stílus világom.

- Helyes! Akkor barátnők vagyunk! – Ölelt meg Brianna.

- De, te mért nem bírod Renátát? – Kérdeztem mikor már abbahagytuk az ölelgetést.

- Sokszor megpróbált eltenni láb alól, tetőtől talpig bele van zúgva Demetribe. – Sorolta a listát Brianna.

- Értem. – Bólogattam.

- Képzeld! Caius meg Amber Caius szobájában ki tudja mit csináltak most mesélte Felix. – Lépett be az ajtón Demetri majd mikor észrevette, hogy én is a szobában vagyok nagyot nyelt. – P. P. P. Persze ez nem igaz! – Dadogott Dem, én nagyokat bólogattam.

- Tényleg Caius szobájában voltam, amikor megérkezett a családom, de nem történt semmi. Csak beszélgettünk. – Hazudtam, Demetrinek.

- Igen! Gondoltam, ez a Felix! Rosszabb, mint egy pletykás vénasszony! – Fonta át a mellkasán Demetri a karjait.

- Jól mondod! – Néztem rá dühösen a majd elnevettem magam. – Én megyek, sziasztok! – Köszöntem el tőlük elmentem az én szobámig, de amikor megláttam előttem pár méternyire a pletyis Felixet azonnal előtte teremtem. – Kis pletykás vénasszony! Hogy vagyunk ma? – Kérdeztem tőle.

- Köszönöm, meg vagyok! – Értetlenkedett.

- : ). – Rá mosolyogtam. – Tudod, nekem ahogy Brianna mondta, nem épp a szeretet kimutatására van a képességem! És ha nem fejezed be a pletykálást, akkor csúnyán megbánod! – Fenyegettem meg Felixet. Azt hittem, hogy kiröhög, de láttam az arcán, hogy kicsit fél tőlem. Nagyon mulatságosnak találtam, hisz Felix egy erős, kigyúrt vámpír, talán még Emmettnél is erősebb, és, hogy megrémült, amikor én az én 165 cm magasságommal, a törékeny testalkatommal megfenyegettem.

- Rendben! – egy lépéssel hátrébb állt tőlem. – Nekem most mennem kell, de majd biztos, hogy még találkozunk! – És már el is viharzott a folyosón.

- Szép volt! – Halottam magam mögül egy édes bársonyos hangot, ez nagyon emlékeztetett Jane hangjára, hátrafordultam és tényleg Jane volt mögöttem. Arra számítottam, hogy majd szépen letol, esetleg még használja is a képességét, amiért megfenyegettem Felixet, de nem. – Jól befosattad Felixet! – Dicsért meg a kicsi lány. – Lehet, hogy át kéne gondolnom a rólad való jellemzésem! – Töprengett el Jane.

- Kösz. – Kínosan elmosolyodtam, igaz ugyan, hogy Brianna azt mondta, hogy Jane nagyon kedves és jó fej. De valami akkor is félelmetes volt Janeben. De adok neki egy esélyt hisz ő is ad nekem, meg kellenek a barátok.

- : ). – Mosolygott rám Jane. – Akkor átgondolom és szólok, hogy mire jutottam. Szia! – Köszönt el tőlem Jane. Bementem a szobámba és leültem az ágyam szélére. Rengetek dolog járt a fejemben. Egyszer döntenem kell, hogy döntsek? A Cullenék nem fognak sokáig itt maradni, megkedveltem a Volturit és a Cullenéket is nagyon szeretem, nem tudnék köztük választani. Mért ilyen nehéz az élet? De a Cullenék már emberként is szerettek a Volturi… hát ők… meg akartak ölni. Ha nem szólnak Caiusra akkor nem a szerelmét bizonygatná nekem, hanem már rég a koporsómban feküdnék, vagy ha szerencsésen megúsztam volna, az intenzív osztályon lennék. Istenem kérlek, segíts! Hogy döntsek? Rosalie lánya ként szeret, nem törhetem össze a szívét, hisz Edward is megmondta én vagyok neki a gyógyír, ha már nem lehet neki gyereke. Megvan! Tudom már, hogy döntök! Gyors kiszaladtam a trón terembe. Megkértem Arot, hogy hívja össze a Cullenéket és azokat a Volturit, akit ismerek.

- Döntöttem, barátok lehetünk! – Jött oda hozzám Jane és megölelt.

- Óh, köszi! – Köszöntem meg. – Én is döntöttem! – Jelentettem ki. – Mit is mondjak? Nem vagyok a szavak embere, bocsánat vámpírja. – Kínosan felnevettem. – Volturi! – Fordultam a Volturi társasághoz. – Ti nagyon kedvesek vagytok, igaz nálatok nincs magánélete a vámpírnak, de se baj, akkor is nagyon jól megéltek itt! Jó fejek vagytok és csak a munkátok végzitek, amikor megöltök néhány szabályszegő vámpírt. Nagyon sok vámpír épp ezért gyűlöl titeket, de igazából nagyon sokat köszönhet nektek az emberiség és a vámpírság is. Sőt a világ is. Hisz ha ti nem vagytok nagyon sok vámpír már rég felfedte volna magát az embereknek és mind tudjuk, hogy az emberek okosak és kitaláltak volna valamit, hogy megöljék az összes vámpírt. És ha ti nem vagytok már réges rég nem lennének vámpírok. És ezért minden vámpír köszönetet mondhatna nektek, megérdemlitek, hogy ti legyetek a királyi család!

- Köszönjük Amber! Ilyen szépet még senki sem mondott nekünk! – Jött oda hozzám Aro és megölelt.

- Szívesen! – Válaszoltam. – Cullen! Emberként nem értettem mért olyan nehéz vámpírként emberek, közelébe lenni, most már értem. Nagyon bátrak vagytok, hogy kimertek állni az igazatokért és támogatni azokat a vámpírokat, akik nem szeretnék az embereket ölni. Nagyon szeretlek titeket. – Ránéztem Caiusra. Aki épp Arot nézte, aki szomorúan pillantott mag elé, hisz mikor megölelt már tudta, hogy mi a választásom. Caius gondolom már kezdte kapizsgálni.

- Ne! – A hangját alig halottam. Szomorúan pillantott rám.

- Sajnálom Caius! – Én is rá néztem szomorúan. – A Cullenékkel megyek vissza Breebe és soha többet nem láttok, remélhetőleg! – Hideg hangon mondtam nekik, hogy higgyék csak azt, hogy nem akarok velük lenni, pedig nagyon szeretem volna, szerettem volna Caiussal maradni, de egy kötelék jobban húzott Cullenék felé.