Ellenségből barát 3. Fejezet

3. Fejezet

A várostól eléggé messze találtunk egy farmot, lepukkadt házzal. De azért még lehet használni.
- Isten hozott mindenkit az új lakhelyén! – Mutatott a házra Victoria. – Itt fogunk gyakorolni ameddig nem megyünk a Cullenék kiirtására.
- És az mikor lesz? – Kérdezte Bree.
- Majd ha én úgy látom, hogy elegen vagyunk és felkészültek! – Mosolygott Victoria Breere. Majd elindultunk a ház felé. Benyitottunk az ajtón.
- Hahó! Van itt valaki? – Kérdezte Riley.
- Úgy tűnik nincs! – Vontam le a következtetést.
- Remek! – Tapsolt Vic. – Mindenki találja fel magát, holnap reggel 8 órakor ugyan itt találkozunk. – Mindenki indult elmenni vagy körülnézni. – És Bree! Ha nem lenne itt valamelyikötők 8 órakor, akkor én elindulok és megölöm. Jóval tapasztaltabb vagyok nálatok! Megtalálnám bármelyikőtök és azt megölöm! Remélem világos! – Kérdően nézett Breere.
- Az! – Bólogatott, majd mindenki elfoglaltságot keresett. Én már nagyon éhes voltam ezért gondoltam elmegyek valami embert keresni, nem telt olyan 20 percbe és szagot fogtam, valami eszméletlenül finom szagot. Még soha nem érzetem ilyet (vagy csak nem emlékszem rá) a szag irányába futottam, majd hamar meg is találtam, egy 30 körüli nő volt az. Szép aranyszőke haja ki volt engedve, kék szemei csillogtak valamiért, fekete felső és szoknya volt rajta, hosszú bőr csizma. Hmm… finom falat! Közelebb mentem hozzá.
- Hogy hívnak? – Kérdeztem barátságosan.
- Amy! – Határozottan és büszkén mondta a nevét. Ha tudná, hogy mi fog vele történni…
- És téged? – Kérdezte.
- Kristen. – Kicsit elmosolyodtam. Jóval közelebb léptem hozzá, eddig csak a fehér bőröm látta, de most… most már a fekete szemeim. ( Nem tudom, mér lettek feketék, de amióta azok iszonyatos szomjúság gyötör. ) Mélyen a levegőbe szippantottam. – Finom! – A parfümje is finom volt habár „kicsit” túlzásba vitte az Avril Lavigne: Black Star parfüm használatát.
- Mi finom? – Kérdezte most már kicsit remegő hangnemben.
- Hát a véred illata! – Miért titkoljam előtte, hogy vámpír vagyok, ha már úgy is megeszem… a lány hátrálni kezdett, nagyot léptem és előtte teremtem. – Ne fuss! Úgysem tudsz előlem elmenekülni! – A hajába suttogtam, nem bírtam megállni bele haraptam a nyakába, a vére spriccelni kezdett a számba, ami enyhén csiklandozott. Olyan édes volt a vére… legszívesebben örökkön- örökké azt innám. Majd valami keserűt vettem észre. a Parfümje! ÓÓÓÓ, hogy az a… Teli pacsmagolta a nyakát vele! Azt a finom vért elrontja ilyen keserűséggel. A lány sírni kezdett. Sírjon csak!
- Kérem, ne öljön meg! A barátom most kérte meg a kezem! – Kérlelt a nő.
- Ó. Most engedjelek el? – Kérdetem tőle.
- Igen az jó lenne. – Könnyebbült meg a nő.
- De az nem fog menni! – Nevettem el magam. – Tudod, mi vagyok!
- De, de valamiért nem ízlett!
- Igen, ez így igaz, de, csak mert a parfümöd bekavart. – Megragadtam a karját és ott kezdem el szívni a vért. Már sokkal jobb volt! A nő hamar meghalt, én meg belevetettem az óceánba. Visszamentem a házba. Riley valami régi játékautót bütykölt. Bree a csillagos eget bámulta. Victoria meg a fehér farkas szőrméjét simogatta. Leültem Riley mellé egy nagy fekete kanapéra.
- Kik azok a Cullenék és Victoria mért akarja őket annyira megölni? – Kérdezte Riley és lerakta az autót. Majd kérdően ránézett.
- Hát sokat én se tudok csak annyit, hogy megölték a férjét Jamest és bosszút esküdött.
- És ezért kell egy egész vámpír hadsereg? – Kérdezte nagy szemekkel.
- Úgy látszik. – Húztam el a szám.
- Azért megkérdezhette volna, hogy át akarunk-e változni. – Nézett előre Riley.
- Volt barátnőd vagy gyereked?
- Nem! Nem volt. Csak azért jobb lett volna emberként.
- Legalább te emlékszel az emberkorodra. Én sajnos nem emlékszem… - Előre néztem és vettem egy nagy levegőt.
- Sajnálom. De azért lehet, hogy így jobb neked, például ott van Bree neki ott vannak a szülei, képzelheted, most mit érez szegény lány, soha többé nem beszélhet a szüleivel.
- Igen, lehet, hogy igazad van! – Bólogattam.
- Tudom, nekem mindig! – Riley felnevetett.
- Mivel én most még csak egy napja vagyok vámpír és semmit sem tudok, jóformán magamról elmegyek, megkérdezem Victoriát.
- Jó menjél csak! – Riley integetni kezdett én meg Victoria mellé ültem.
- Mikor születtem? – kérdeztem tőle.
- 1987. szeptember 13.-án.
- Milyen színű volt emberként a szemem?
- Barna.
- Volt más testvérünk?
- Nem.
- Miért változik a szemünk színe?
- Ha éhes vagy fekete lesz, ha meg nem akkor, ha emberi vére élsz, akkor piros, ha meg állati véren, akkor meg arany barna.
- Állati vér? – Ismételtem meg Victoriát.
- Igen, van néhány idióta vámpír, akik állati vért isznak, de mint mondtam ők nem normális, amúgy a Cullenék is ilyen vámpírok.
- Értem.
- Helyes.
- Hol éltünk emberként?
- Észak- Dakotában.
- Hány éves voltam?
- 18.
- És te?
- 25.
- Köszi.
Másnap mindenki 8 órakor már az ajtó előtt állt. Victoria elkezdett minket verekedni, tanítani, közben Bree kémkedett hozott képeket a Cullenékről, amit csinált. Victoria megtanította nekünk, hogyan legyünk észrevétlenek, hogyan öljünk, hogyan maradjunk életben egy nálunk sokkal képzettebb vámpírral szemben is. Victoria szinte minden nap új vámpírral jött. Majd Riley vette át Victoria szerepét. És megtanított minden újszülöttet verekedni. Néha összeverekedtek az újszülöttek egymással, de rájuk büntetés várt. Megöltük azt, amelyik nem tudta kordában tartani az érzéseit. Riley kitűnő munkát végzett, ami azt illeti kicsit kezdtem más szemmel nézni rá, végül is olyan jól nézett ki és facér, na meg én is. Bree is szép munkát végzett, először mindenkiről csinált amolyan lesi fotó félét, majd amikor elmentek otthonról néhány ruhájukat is elvitte, hogy tudjuk kinek, milyen a szaga. Victoria úgy tűnt boldog, hogy végre megbosszulhatja szerelme halálát. Az újságok rólunk írtak, habár nem tudták, hogy kik állnak a rejtélyes emberölés és ember eltűnések mögött, mi tudtuk. A Seattle Times szinte minden nap a címlapra tette a hírt. Mi jókat röhögtünk tudatlanságukon, az újszülöttek esténként több embert is megöltek hajléktalant, gazdagot, öreget, középkorút, tinédzsert egyszóval senkit sem kíméltek, ahogy én sem. Öröm volt ölni, érezni, hogy félnek, hogy remegnek. Riley egyre jobban érdeklődött irántam és én is iránta. Néha egy emberből ettünk-ittunk, néha evés-ivás előtt elmentünk moziba, meg ilyenek. Nagyon udvarias és kedves volt velem. Jókat röhögtünk együtt. Egy vasárnapi estén együtt ültünk a hegyekben egy nagy sziklán és a várost néztük, no meg a csillagos eget.
- Ha jól sejtem nincs itt semmi féle Cullen, akit meg kéne ölni, igaz? – Ugyanis Riley úgy csalogatott erre a meseszép helyre, hogy azt mondta „a hegyekben rejtőzik az egyik Cullen”
- Nincs! – Kicsit elmosolyodott.
- 
- És… tetszik a Seattlei időjárás? – Kérdezte.
- Uh! …. Az időjárásról dumálunk?
- Igen! … Úgy tűnik… - Ráncolta össze a szemöldökét.
- Hát. Nem láttam eddig belőle sokat mivel nappal a házban vagyunk és gyakorlunk. De így este… egész jó. – Riley nagy levegőt vett majd felém hajolt. Szinte már egymás levegőjéből lélegeztünk. (amire sok szükségünk nem volt) Majd megcsókolt. Várta, hogy én is visszacsókoljak. Úgy is lett, lágyan átfonta karjait a derekam körül én pedig a nyaka körül.
****


Másnap reggel Victoria elment Alaszkába, hogy szaglásszon a Cullenék után. Riley egész nap mosolygott rám olyankor elviselhetetlenül jól nézett ki. Bree a körmét festette, az új vámpír lány Emily mindenkivel összeveszett, de senkiben sem követett el nagyobb kárt ezért életben hagytuk. Victoria, amikor visszaért ázott volt.
- Mi történt veled? – Kérdeztem.
- Azok a mocskok…- Ökölbe szorította a kezét. – A Cullenék észrevettek, és el kezdtek kergetni, de aztán jöttek a farkasok és ők is, ezért köztük táncoltam egész délelőtt. Majd sikerült egér utat nyernem és úsznom kellett idáig. Szerencsére összevesztek azon, hogy a vámpírok nem mehetnek az ő területükre ezért nem engedték, hogy kövessenek engem. Különben már itt lennének.
- Ne aggódjon mester, ha megtámadnák önt a Cullenék mi végeznénk velük egy másodperc alatt! – Az egyik újszülött éjjel-nappal hízelgett Victoriának, ki nem állhattam!
- Köszönöm, Natalia! – Victoria kicsit elmosolyodott.
- Mi az? – Értetlenkedtem.
- Heten vannak összesen, mi meg húszan. Esélyük sincs nyerni! – Újra felnevetett. – Elpusztítom az ősszeset! Muhahaha!
- Hehe-, Vigyorogtam Victoria halálkacaján.
- Mikor megyünk elpusztítani őket? – Érdeklődött Riley.
- Néhány nap múlva, kedvesebb, mint egy hét múlva. – Válaszolt neki színtelen hangon Victoria.
- Jaj! akkor nincs sok időm! – Nyafogott Riley.
- Mihez? – Érdeklődött Victoria.
- Semmihez. – Riley elviharzott az ajtón láttam az ablakból, hogy a város felé rohan.
- Ebbe meg mi ütött?- Kérdezte Bree.
- Honnét tudjam! – Förmedt Victoria Breere. Az volt az érzésem, hogy Vic már rég megölte volna Breet, ha nem lenne rá oly nagyon szüksége.
- Én csak kérdeztem. – Suttogta Bree.

Mivel Riley még egy óra múlva sem volt itt ezért nekem kellett átvennem az újoncokat. Be kell látnom, Riley kitűnő munkát végzett velük, olyan ügyesen verték a boksz zsákot, mint egy spártai harcos, jó talán azért annyira nem voltak jók, de felértek Vic harci tudásával. Jó sokáig gyakoroltunk meg szagolgattuk a Cullenék ruháit és néztük a képeket, hogy melyiknek milyen a szaga. Riley fél nyolckor (este) ért vissza. Óriási mosoly volt az arcán. Nem tudtam mért olyan boldog.
- Kristen! – Szólított meg kicsit idegesen.
- Mi az? – Kérdeztem.
- Lenne kedved ma eljönni velem a parkba? – Kérdezte.
- Csak nem egy randi? – Mosolyodtam el.
- De.
- szívesen! – Kacsintottam rá.
- Király! Akkor itt leszek egy fél óra múlva. – És már el is húzta a csíkot.
****


A park gyönyörű volt, Riley-val egy padon ültünk és beszélgettünk. A farzsebében matatott.
- Szeretnék kérdezni tőled valamit. – Nagyon ideges volt.
- Kérdezz! – Mondtam nyugtatón.
- Kristen Parker, megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel? – Kérdezte és előhúzott a zsebéből egy piros dobozt, és felnyitotta, egy gyönyörű arany gyűrű volt benne egy piros kővel a tetején. Meg sem bírtam szólalni. Tátott szájjal bámultam a gyűrűt.