- Még soha nem érzetem ilyet (vagy csak nem emlékszem rá) a szag irányába futottam, majd hamar meg is találtam, egy 30 körüli nő volt az. Szép aranyszőke haja ki volt engedve, kék szemei csillogtak valamiért, fekete felső és szoknya volt rajta, hosszú bőr csizma. Hmm… finom falat! Közelebb mentem hozzá.
- Hogy hívnak? – Kérdeztem barátságosan.
- Amy! – Határozottan és büszkén mondta a nevét. Ha tudná, hogy mi fog vele történni…
- És téged? – Kérdezte.
- Kristen. – Kicsit elmosolyodtam. Jóval közelebb léptem hozzá, eddig csak a fehér bőröm látta, de most… most már a fekete szemeim. ( Nem tudom, mér lettek feketék, de amióta azok iszonyatos szomjúság gyötör. ) Mélyen a levegőbe szippantottam. – Finom! – A parfümje is finom volt habár „kicsit” túlzásba vitte az Avril Lavigne: Black Star parfüm használatát.
- Mi finom? – Kérdezte most már kicsit remegő hangnemben.
- Hát a véred illata! – Miért titkoljam előtte, hogy vámpír vagyok, ha már úgy is megeszem… a lány hátrálni kezdett, nagyot léptem és előtte teremtem. – Ne fuss! Úgysem tudsz előlem elmenekülni! – A hajába suttogtam, nem bírtam megállni bele haraptam a nyakába, a vére spriccelni kezdett a számba, ami enyhén csiklandozott. Olyan édes volt a vére… legszívesebben örökkön- örökké azt innám. Majd valami keserűt vettem észre. a Parfümje! ÓÓÓÓ, hogy az a… Teli pacsmagolta a nyakát vele! Azt a finom vért elrontja ilyen keserűséggel. A lány sírni kezdett. Sírjon csak!
- Kérem, ne öljön meg! A barátom most kérte meg a kezem! – Kérlelt a nő.
- Ó. Most engedjelek el? – Kérdetem tőle.
- Igen az jó lenne. – Könnyebbült meg a nő.
- De az nem fog menni! – Nevettem el magam. – Tudod, mi vagyok!
- De, de valamiért nem ízlett!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése