2. Fejezet

2. Fejezet

Háború?

Bementünk a trónterembe és Aro megölelt, majd megdermedt, mielőtt megölelt arra gondoltam, hogy kezdem megszeretni a Volturit. Miután végre elengedett, vigyorgott rám.

- Örülök neki! – Mondta még mindig vigyorogva, én meg értetlenül néztem.

- Aro képessége az, hogy ha valakivel testi kapcsolatba kerül, halja a gondolatunkat, ami egész életünkben megfordult a fejünkbe. – Tudakolt Demetri.

- Minek örülsz Aro? – Kérdezte Caius aki gyűlölettel nézett rám, én csak felvontam a szemöldököm és azon töprengtem, hogy, hogyan esne, ha neki ugranék, vajon, fejre, hátra, vagy épp előre? Vajon el tudnám törni az orrát?

- Kezd minket megszeretni, pedig előtte ő gyűlölte a legjobban a Volturit! – Mondta Aro míg a szeme köztem és Caius közt mozgott. Azt nem tudtam, hogy miért, vajon azért mert hozzá beszélt miközben rólam beszélt? Vagy, mert tudta, hogy Caius nem bírt engem, és mert én sem vagyok egy nagy Caius rajongó?

- Pompás! – Fintorgott Caius.

- Hahaha! – Nevetett Marcus.

- Mi olyan vicces? –Kérdeztem Marcustól.

- Marcus érzi két lény közti kapcsolatot! – Mondta Demetri.

- Közted és Caius közt… Ne is beszéljünk róla! Be kéne zárnunk titeket egy szobába, talán akkor nem gyűlölnétek egymást annyira! – Nevetett még mindig Marcus, remélem ez mögött nem a perverz gondolatai rejtőztek.

- Ha nem akarjátok Caius megöletni, akkor, ne zárjátok velem egy szobába! – Mondtam szúrósan Caiusra nézve, miközben felhorkant.

- Azért nem biztos, hogy te győznél! Hisz csak egy törékeny kislány vagy! – Jött egy hang mögöttem, hátra néztem és egy magas, erős olyan grizly medvére hasonlító férfi bukkant elő.

- Nem tudod, hogy mire vagyok képes! – Mondtam miközben végig azt néztem, hogy, vajon mekkorának kellett lennie emberként, hogy, ha vámpírként több mint 2 méter.

- Azért nem hinném, hogy túl tudsz szárnyalni egy 3000 éves vámpír ellen! Amúgy meg Felix vagyok! – Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy Caius után Felix, akit gyűlölök Volterrában!

- Én is 3000 éves vagyok, ha nem több! És nem is tudom Caiusnak mi a képessége? – Kérdeztem, erre Caius felnézett rám és mérgesen nézett, úgy tűnik, neki ez nagyon megy!

- Nekem nincs! – Válaszolta még mindig gyilkos pillantással.

- Volturi és nincs képessége? – Kérdeztem szinte már nevetve és csodálkozva.

- Nekem sincs! – Mondta Felix.

- De te akkora, vagy mint egy medve! Na de ő! Pfh… kisujjammal lenyomnám! – Mondtam, ami láthatóan nem tetszett Caiusnak.

- Akkor talán ki kéne próbálni! – Mondta Felix.

- Felőlem! – Vontam vállat és már készültem támadóállásba állni amikor Aro megfogta a vállam.

- Na, gyerekek! Nem lesz itt verekedés! – Szólt közbe Aro. Közben Felix kérdően nézett rám.

- Bocsánat! ... Angelika Dea vagyok! – Mutatkoztam be Felixnek, mert közben leesett a tantusz, hogy azért nézett rám, úgy mert nem tudta, hogy ki, vagy mi volnék.

- Örülök! – Mondta sokat sejtve Felix. Vajon honnan tudják Aroék, hogy én ki vagyok? Ők gonosz vámpírok, úgy ahogy, inkább a nővéremet kéne isteníteniük, mint engem.

- Minek köszönhetjük a látogatásod? – Kérdezte Felix.

- Igazából nem akartam a Volturikhoz jönni, megszöktem a nővéremtől aztán beleugrottam egy dimenzió kapuba és itt Volterrában ébredtem fel, közben az emberek megijedtek tőlem, meg Demetri fejbe vágott, Alec az ölébe vett, Aro örült, Marcus nevetett, Caius gyilkos pillantást vetett. – Mondtam összefoglalva az utóbbi két nap történetét. – Hát, hogy ez milyen költői volt! – Mondtam miközben Felix elnevette magát. Úgy tűnik, már Felixet is bírom, már csak Caiust kellene, na de ha ő sem akarja, akkor meg minek?

- Most, hogy megszöktél a nővéred elől… gondolom, háborút indít ellened! – Töprengett el Aro.

- Akkor állok elébe! – Húztam ki magam.

- És, nem hinném, hogy egyedül jönne, hanem hadsereggel! … Van esetleg hadsereged? – Kérdezte erre én elpirultam (magamban).

- Nincs! – Válaszoltam.

- Akkor gondolom, segítsünk! Igaz? – Kérdezte Caius miközben az ujja hegyét a trónszéken húzta végig. Na, mindenre vágytam mondhatom, csak Caius segítségére nem!

- Nem! – Válaszoltam amire Caius is felkapta a fejét.

- Pedig szükséged van ránk! – Mondta vigyorogva Caius. Látom, tetszik neki, hogy az ő segítségükre van szükségem.

- Nem! ... De hogy is! – Mondtam.

- Makacs egy lány vagy te! – Mondta Alec, elakadt a szavam is.

- Te inkább ne is szólj! – Mondtam, igaz gyenge visszavágás, de kifogytam annyit kellett Caiuson használnom.

- Mért is ne? – Kérdezte közelebb jőve hozzám. Erre én el kezdtem dadogni és szó hoz sem jutottam. Végre kijött egy értelmes szó a számon.

- Mert nem hozzád beszéltem! – Vágtam oda.

- De Felixhez sem beszéltél, még is bele beszélt! – Vágott vissza. Na, nálam ekkor szakadt el a cérna és tátva maradt a szám.

- Nem kell háborúznotok miattam! Ez az én és a nővérem közti csata, és nem másé, mi ketten lerendezzük, nem kell ide egy hadsereg! – Mondtam éretlenesen.

- Mint az Őskorban! A két vezér lerendezi egymás közt, ezáltal megakadályozza a vérontást! – Jött be egy szőke nő és egy csókot nyomott Caius szájára.

- Pontosan! – Mondtam.

- :) Atheodora vagyok Caius felesége! – Mondta a nő és kezet rázott velem. Caius felesége? Hogy bírja mellette, a nő látszólag normális volt, na de Caius….

- Én meg… - Akartam folytatni, de közbe vágott.

- Angelika Dea vagy! hamar híre megy, hogy az egyik kedvenc Istennő itt vendégeskedik nálunk, sőt mi több nekem te vagy a kedvencem! – Mondta mosolyogva Atheodora. Most már végképp összezavarodtam. Ő a világ legkedvesebb nője és egy olyan undok férfival van, mint Caius? Nekem ez magas!

- Szerintem Phileában nincsenek erős lények! – Mondta Demetri.

- De vannak! – javítottam ki. – Csak épp vámpírok nincsenek.

- És nekik is akkora az erejük, mint egy vámpírnak? – Kérdezte már kedvesen caius, úgy tűnik Caius csak azzal kedves, akivel a felesége is.

- Nem. Ők inkább félelmetesek! Nincs akkora erejük, mint egy vámpírnak, de kiártóak! – Mondtam miközben Caiust figyeltem, hogy tud kedves is lenni.

- És, hogyan lehet őket megölni? – Kérdezte Alec.

- Hát… - Gondolkodtam, hogy én, hogy tettem miközben szökésben voltam. – Úgy, mint egy embert, persze az embereknek nincsenek csápjaik meg ilyenek, de elég csak szíven szúrni, vagy levágni a fejét.

- Akkor nyert ügyünk van! – Mondta Sulpicia, különös eddig észre sem vettem, hogy ő is itt van. – Vámpírok vagyunk, erősek, és nehezen lehet minket megölni, a csápok meg nem zavarnak! Olyan könnyen megöljük őket, mint a pinty! – Lelkesített minket Sulpicia, de én hamar letörtem.

- És mi van Alissával? – Kérdeztem.

- Az istennőket meg lehet ölni? – Kérdezte Alec aki még mindig előttem állt.

- Nem, se az isteneket, se az istennőket! – Mondtam szomorúan, de azért örültem is neki, mert így ha Caius megpróbálná, csak neki lenne rosszabb.

- Akkor bezárjuk valahova! – Mondta az ötletét Jane.

- Ez jó ötlet! – Ismerte el Aro.

- Megvan! – Kiáltottam fel. – Egy olyan 50 éve Alissa nagyon mohó lett és más Dimenziók féltek, hogy ott is úgy nevezett „fenevad” uralom lesz. És megátkozták!

- És mivel? – Kérdezte Caius miközben a tenyerével kicsi köröket rajzolt, ami arra utalt, hogy a lényeg?

- Szóval az átok az volt, hogy ember is!

- Mi? – Vágta az értetlen képét Demetri.

- Ha Alissa elfárad, akkor egy Ben nevű fickóvá változik és ha Ben fárad el, akkor jön Alissa. Alissát nem lehet megölni, de Bent igen mert ő ember, és ha nincs Ben nincs Alissa! – Mondtam felcsillanó szemekkel.

- Jó terv! – Mosolygott rám Alec, még csak most vettem észre, hogy milyen szép a mosolya. – Akkor néhányan lefárasztjuk Alissát és akkor utána megöljük! – Mondta még mindig mosolyogva. Vajon van rajtam valami?

- Majd én! … Majd én küzdök, vele ti meg addig megölhetitek a többieket! – Mondtam még mindig Alecet bámulva, szinte már kínos volt. Főleg úgy, hogy ő is engem bámult.

- Na, végre! Belátta, hogy szüksége van rám! – Örvendezett Caius. Elmegy az ember esze, de komolyan a küszöbön a háború ennek meg az a legnagyobb nyűgje, hogy szükségem van rá, vagy sem.

- Nem rád van szükségem, hanem a… a… hogy is hívják? Az őrökre! – Mondtam, hogy még jobban húzzam Caius idegeit, nem tehetek róla olyan jó buli volt.

- Nem! Neked a Volturikra van szükséged, a Volturikba meg én is bele tartozom! – Mondta vigyorogva.

- Rendben akkor rád is van szükségem! – Adtam be a derekam, Caius egész jó fej, vagyis inkább kibírható, ha a közelébe van édes felesége.

- De amúgy miért is beszélünk a háborúról? Hiszen még az sem biztos, hogy tudja, vagy lehet, hogy úgy van vele, hogy több dimenzió zár el egymástól az oké. – Mondtam Arora nézve.

- Istennőknél sosem lehet tudni! – Mondta Aro.

- Ha! – Úgy tettem, mint aki megsértődött.

- Bocsi, csak egynél nem tudni! – Javította ki magát Aro.

- Megbocsájtok! – Mondtam, mint egy 5 éves kislány.

- Helyes! – Mondta Caius. – Most, hogy kidedóztad magad, tégy úgy, mint, ha egy Volturi lennél! – A Volturi szót ki emelte. – És menj őrködni, vagy amit a többieknek kell! – Adta fel a feladatot Caius.

- Rendben!- Válaszoltam Caiusnak, amolyan, ennek még nincs vége pillantással.