3. Fejezet

A Cullen család.
- Gyere! – Jött mellém Jane, aki mutatta, hogy kövessem. – Meg mutatom, hogy mi mit szoktunk csinálni! – Követtem Jane, aki egy nagyobb helyiségbe vitt, ott volt néhány ismerős alak, Felix éppen egy asztalon Szkanderezett egy másik izompacsirtával, Demetri valamit szagolgatott aztán kinyitott egy ajtót és beesett egy férfi vámpír.
- Meg vagy! – Ragadta meg a nyakánál Demetri a fickót.
- Ne fojtogass! – Parancsolt Demre a fickó, de nem volt sok esélye hisz Dem sokkal nagyobb volt, mint az, akit épp fojtogatott.
- Hol van a papucsom? – Kérdezte Dem.
- A fán. – Mutatta az újával balra, hogy kint valamelyik fán van. Demetri orrba ütötte a fickót és kiment az ajtón majd becsukta az ajtót, de úgy, hogy mindenki összerezzent. Közben Heidi épp sminkelt egy másik nőt, Alec épp akkor érkezett meg és rám mosolygott, én pedig szó szerint elolvadtam (magamba) és ő tovább ment egy másik ajtóhoz, Jane leült egy székre, kintről láttam Sulpiciát és Atheodorát.
- Mi van a mögött az ajtó mögött? – Kérdeztem Jane irányába fordulva és az ujjammal az előttem néhány méterre látható ajtó irányába fordítottam, Jane már nyitotta is a száját amint Demetri lépett be az ajtón egy kék színű papuccsal a kezében. Majd el is tűnt.
- Arra van az őrök hálószobája! – Mondta Jane az ajtó irányába nézve.
- Hát nem ott van ahol az enyém is? – Kérdeztem Janetől aki most felém fordult.
- De, csak minekünk ez a törzshelyünk innen hamarabb oda tudunk menni és nem kell megkerülni a fél palotát. – Mondta Jane és húzni kezdett az ajtó felé. – Gyere megmutatom az én szobám!
- Rendben! – Beléptem az ajtón és egy gyönyörű gránittal kirakott falat láttam magam körül, egy hosszú be nem látható folyosó volt olyan mintha egy hotelben lennék egymással szemben ajtók voltak, és rajta egy arany betűkkel a szoba száma. Fáklyákkal volt kivilágítva a folyosó, amelyek minden szoba ajtaja mellett volt kettő az egyik jobb a másik baloldalról. Jane szobája egészen közel volt az enyémhez, épp be akart nyitni a szobájába, amikor a mellette lévő szoba ajtaja kinyitódott, Alec lépett ki, de nem nézett föl, valami könyv volt a kezében és olyan elmerülten olvasott, hogy nekem jött én meg szépen hanyatt estem.
- Bocsánat! – Egyből elrakta azt a kis könyvet és a kezét nyújtotta, hogy segítsen felkelni. Megfogtam a kezét és felemelt az egész 5 másodpercig sem tartott, de ez örökre meg marad bennem a keze, hideg és puha volt, finom lágy érintésű, olyan, amit örökkön örökké szorongatnék. Miközben felsegített mind végig gyönyörű szép szemeivel az én barna szemembe nézett. – Jól vagy? ne haragudj nem akartam!
- Semmi baj én voltam figyelmetlen! – Próbáltam valami normális mondatot kicsikarni a számon mielőtt még itt Jane és Alec előtt elájulok, ugyan is eléggé fájt a hátam asszem le is horzsoltam, na, de majd inkább a szobámban nézem meg, nem pedig itt mindenki előtt. Jane mélyen a levegőbe szippantott.
- Ez a vér illata! Te vérzel! – Mondta Jane kétségbeesetten.
- Én nem akartalak bántani! Remélem, nem miattam fogsz meghalni! – Sajnálkozott Alec.
- Tudom, hogy nem akartál! … Meg különben is én elpusztíthatatlan vagyok. – Magyarázkodtam Alecnek de ő megfogta a derekam és bekísért Jane szobájába és leültetett a fotelbe. És felhúzta a hátamon a felsőt.
- Hé! Mit csinálsz? – Kérdeztem, és gyorsan felpattantam a helyemről.
- Semmit, csak meg akartam nézni a sebedet. – Mondta szemlesütve.
- Sajnálom! – Kértem elnézést Alectől és megfogtam a kezét.
- Megjöttem! Hoztam néhány bigyuszt amivel az emberek be szokták magukat kötni, ha megsérülnek! ….. Oh… Valamit megzavartam? – Kérdezte Jane, amikor látta, hogy egymással szemben állunk és egymás kezét fogjuk.
- Nem! – Mondtam, és gyorsan elengedtem Alec kezét és odamentem Janehez. – Köszi! – És elvettem tőle a fertőtlenítőt meg a gézt.
- Majd én meg csinálom! – Mondta Jane és kikapta a kezemből a cuccost. – Alec most menj ki! – utasította Jane ikertesóját, aki még mindig összezavartan állt majd megrázta a fejét és kiment. – Csukd be magad után! – Kiáltotta Jane és Alec becsukta.
- Én kezdem! Mi volt itt az előbb? – Kérdezte Jane.
- Semmi! – Mondtam zavartan, és valószínűleg még fülig is pirultam.
- Aha! – Mondta Jane vigyorogva. – Engem az a SEMMI nem zavarna! – Mondta és a semmit még ki is emelte.
- Miről beszélsz? – Kérdeztem és egy erőltetett sz. hangot nyomtam, ami azt jelentette, hogy fáj a hátam.
- Semmiről! – Mondta még mindig mosolyogva és odajött hozzám, hogy bekösse a sebet a hátamon.
- Szépen lehúztad! – Mondta.
- Meg fog maradni a helye? – Kérdeztem.
- Nem hiszem! – Mondta izgatottan. – Demetri felvetette az ötletet, hogy alkonyatkór elmehetnénk az erdőbe.
- Minek? – Kérdeztem.
- Van valami vámpír, aki megölt itt egy embert, szóval azt kéne megölni! Tudod! Nem bírjuk, ha a Volterrai embereket zaklatják! - Mondta és be is fejezte a kötözést.
- Köszi.
- Szívesen. Na! Gyere! Néhány perc és alkonyat! – Mondta és maga után húzott. Hamar odaértünk ahol már a többiek toporogtak. A többiek alatt Alecet és Demeterit értem.
- Hol vannak a többiek? – Kérdeztem Demetritől.
- Csak mi vagyunk! …. Tudod, a legjobbak! – Mondta büszkén.
- Oh. És én mit keresek itt?
- Úgy látszik te vagy Marcus kis kedvence! – Mondta Demetri.
- Én? De hisz én nem is vagyok Volturi!
- Attól még lehetsz kedvenc! Mint Aronak Carlisle, habár ő nem kis kedvenc, de őt imádja!
- És ki az a Carlisle?
- Hosszú… majd később elmondjuk, ha megöltük azt a vámpírt! – Mondta Alec aki már futott is Demetri után, vállat vontam és követtem őket. Már az erdő sűrűjében jártunk amikor Demetri elkezdett szimatolni, mint egy nyomozó kutya.
- Itt van! – Suttogta. Demetri Alecre bámult, aki bólintott és elbújt, Jane pedig felmászott egy fára, Demetri pedig egy másik fára mászott. Én pedig ott maradtam egyedül, persze tudtam, hogy nem vagyok egyedül, hisz ott az a vámpír, valahol akit keresünk, meg Jane, Alec és Demetri is csak nem látom őket. Ekkor halk morajra lettem figyelmes és mögöttem állt egy vámpír, aki nem Volturi volt, szakadt farmer nadrág, fehér trikó volt rajta és nem volt cipője, kopasz volt. És mint a kiéhezett bika bámult rám, fekete szemeivel, mint az éj sötétje. Hosszasan a levegőbe szippantott és felém kezdett futni, ott termett előttem, épp már meg akart harapni amikor Demetri elkiáltotta magát, hogy – Most! – És mind rávetették magukat a vámpírra. Jane a fejét tépte le, Alec a lábait, Demetri pedig a kezeit majd meggyújtotta.
- Ez könnyen ment! – Mondta vigyorogva Dem.
- Mi? Könnyen? Mégis mi volt ez? – Kérdeztem üvöltve.
- Neked olyan illatod van, mint, ha ember lennél. Ki volt éhezve ezért gondoltuk, hogy te jó csali lehetsz. – Nyugtatott Alec.
- Csali? Szóval ez az egész csak- De Jane közbe vágott.
- Nem, nem volt színjáték! Csak gondoltuk könnyebben menne, ha te lennél a csali. – Mondta Jane, szerencsére meg nyugodtam.
- Akkor ki az a Carlisle?
- Gyere, üljünk le? – Kérlelt Dem. – Carlisle egy vámpír, de ő nem hétköznapi vámpír, tudod eléggé gyűlölte magát, amiért vámpír lett. Szóval nem volt hajlandó embereket ölni, ezért állati vért ivott. És máig így él, de az óta rátalált az olyan vámpírokra, akik követik az ő vegetáriánus étrendjét, és orvosként dolgozik. Van neki néhány nevelt gyereke, például ott van Edward ő egy emberbe szerelmes, vagyis volt az óta a csaj terhes lett Edwardtól és át kellett változtatni, mert meghalt volna. Még régebben Carlisle velünk élt, de nem olyan sokáig. Aro nagyon megszerette és csodálta, hogy annyi önuralma van.
- Értem.
- Azt hiszem haza kéne menni! – Mondta Jane.
- Rendben! – Értettünk vele egyet. A haza út nem telt el olyan sokáig, ám ott volt az a kínos csönd, vajon miért? Amikor vissza értünk Aro és Marcus már ott várt minket.
- Jane, Alec, Demetri, Angelika! Milyen volt? – Kérdezte Aro és mindegyikünk homlokára adott egy puszit.
- Jól ment! Meghalt! – Mondta Jane.
- örülök! – Örvendezett Marcus.