8. Fejezet

8. Fejezet
Alec


Megkerestem Troyt és megkértem, hogy mutassa meg a dimenzió kaput, megmutatta és bele ugrottam. Ismét Volterrában ébredtem fel, megkerestem azt a sikátort ahol leestem, és meg is találtam. Most nem gyalogoltam, hanem futottam és így hamarabb oda értem a vaskapuhoz. Mikor beléptem rajta, megnéztem, hogy Demetri nem készül-e megint leütni és elfutottam, Alec szobájáig, senki sem volt a folyosón, de mint Sulpicia is említette, nem lehet benyitni, emlékeztem, hogy azt mondta, hogy Alec nem evett és nem is ivott semmit ezért elmentem egy henteshez és kértem vért. Visszamentem és még mindig sehol senki. Alec szobája még mindig zárva volt, kopogtam erre végre megszólalt.
- Ha meg akarsz ölni, nyitom, ha nem akkor menj el! – Utasított Alec.
- Nem akarlak megölni! – Szóltam vissza.
- Pedig az lenne a legjobb! … Angelika? – Kérdezte hangom hallatán.
- Igen én vagyok!
- Nyitom, maradj! – Hallottam hangján, hogy örül nekem. Kinyitotta az ajtót és egyből megölelt. Nagyon hiányzott és az ölelése is, nagyon jól esett, de érezte a vérem illatát, ezért inkább abba hagyta az ölelést.
- Ez a tied! – Nyújtottam oda a zacskó disznóvért.
- Uhm… Köszönöm! – Vette át, ez igencsak drámai, általában bonbont szoktak adni, nem vért, na, mind egy. Bekísért a szobájába és pillanatok alatt felhörpintette, majd oda ült mellém és vagy 5 percig csönd volt.
- És miért jöttél? – Kérdezte.
- Miattad! – Válaszoltam egyszerűen fehér kezét nézve.
- Miattam? – Kérdezte mosolyogva.
- Igen! Sulpicia mondta, hogy meg akarod öletni magad! – Rögtön lefagyott a mosoly a szájáról. - …. Meg persze nem bírnám ki, ha valami bajod esne! – Megint elmosolyodott és megcsókolt, nem tehettem mást visszacsókoltam, de az éles fogai megvágták a szám és elhúzódtam tőle.
- Bocsánat! – Mondta.
- Semmi baj! Túlélem. – Mondtam miközben a szám szélét fogtam. Kimentünk a folyosóra, a hol még mindig senki sem volt, a trónteremben, csak Sulpicia, és Ivi voltak.
- Angelika! – Rohantak oda hozzám a lányok.
- De jó, hogy itt vagy! – Mondta Ivi és megölelt, utána Sulpicia is mondott valamit, valami ismeretlen nyelven. – Mikor jöttél? – Kérdezte Sulpicia, most már úgy, hogy én is értettem.
- Egy fél órája, ha jött! – Vágott közbe Alec.
- Igazából több mint fél órája, mert be mentem vérért neked! – Világosítottam fel Alecet, aki épp a kezemet fogta és Sulpicia meg Ivi összenéztek.
- Nocsak Alec! Téged is látni? – Gúnyolódott Ivi.
- Igaz! Most már tudom, hogy mi olyan fura! – Nevetett Sulpicia. Úgy látszik, hogy Sulpicia meg Ivi nagyon jó barátnők lettek, de volt itt még valami más is. Ivi gyűrűs ujján egy gyönyörű, arany gyűrűt pillantottam meg.
- Nocsak, te meg elkeltél? – Megfogtam Ivi kezét és közelebbről megvizsgáltam a gyűrűt.
- Igen! – Válaszolta fülig érő mosollyal.
- Ki a szerencsés?
- Demetri!
- Jaj, de jó! Mikor lesz az esküvő?
- Még nem tudjuk, de Demetrinek Alec lesz a tanú! – Alec szeme erre kikerekedett. – Te meg az enyém, Sulpicia, Atheodora, Jane, meg Heidi a nyoszolyólányok. – Alec szeme ismét kikerekedett.
- Jane? – Kérdezte kételkedve.
- Igen! – Alec elkezdett hangosan nevetni.
- Most meg mit röhögsz? – Csapta fejbe Sulpicia Alecet.
- Elképzeltem Janet nyoszolyólány ruhában. Hahaha!
- Én meg téged szmokingban! – Mondtam Alecnek.
- Akkor ti most újra együtt? – Érdeklődött Sulpicia.
- Igen! – Vágtuk rá egyszerre Aleccel. Közben belépett a terembe Demetri és Felix.
- Nocsak, kit látnak szemeim? Alec kijött a rejtekhelyéről! – Gúnyolódott Felix.
- Én már tudom, hogy mért jött ki! – Kacsintott rám Demetri. – Jó, hogy újra látlak! – Ölelt meg.
- Én is örülök, hallom te meg megházasodsz! – Öleltem vissza Demetrinek.
- Jaja! – Monda mosolyogva. És odament Ivihez és átölelte.
- És nekem mikor óhajtottál volna szólni, hogy én leszek a tanúd? – Háborodott fel Alec.
- Mivel épp durci uraságot játszottál, majd akkor, ha végre helyre jön az eszed. – Közben Aro, Caius és Marcus léptek be az ajtón.
- De jó, hogy itt vagy! – Ölelt meg Marcus.
- Tudtam, hogy nem fogod kibírni a Volturi nélkül! – Ölelt meg Aro is.
- Köszönöm. – Mosolyogtam Arora és Marcusra. – Igen, nehéz nélkületek, ha már megismertelek!
- Nekem valahogy jobban tetszett a régi változat, aki utált minket, a javított változat, aki szeret az nem épp a legjobb! – Undokoskodott Caius.
- Tőled inkább nem várok ölelést! – Húztam össze a szemem. – Különben is én csak Arot, Marcust, Ivit, Janet, Alecet, Demetrit, Sulpiciát, Heidit, Felixet és Atheodorát szeretem, azt egy szóval sem említettem, hogy téged is! – Felemelte a fejét és leült a trónra.
- Milyen kényelmes, kár, hogy neked nem lehet benne részed! – Mosolygott Caius.
- Elfelejtetted, hogy én vagyok Philea királynője? És, hogy egy jóval magasabb rendű lény vagyok, mint te? És, hogy, ha egyet csettintek, akkor a felsőbbrendűek megölnek? Ne szórakozz velem, mert te jársz rosszabbul! – Mosolyogtam Caiusra. Kimentünk a teremből és közben találkoztam mindenkivel, Jane nagyon örült nekem meg persze, Atheodora és Heidi is. Habár Heidinek nagyon sietős dolga volt, hisz most hozta meg azt a KB: 40 fős ember csapatot, akiket pár percen belül elfogyasztanak. Bekísérte őket a teremben és a létező összes Volturi is bement. Csak én, Ivi, Jason és a recepciós lány Gianna voltunk kinn. Hirtelen elkezdtek hangosan sikítozni az emberek.
- Hogy bírod ezt? Hisz te is ember vagy! – Fordultam Gianna felé.
- Én is vámpír leszek! – Mondta Gianna.
- És ez annyira jó? - Kérdeztem ismét Giannat.
- Nekem nincs senkim. – Mondta és elnézett egyenesen a távolba. – Nekem ők a családom, ha vámpír leszek végre lesz valakim!
- Értem! Figyelj Jason beszélhetnénk? – Fordultam Jason felé és elhúztam.
- Mi az? – Kérdezte.
- Sajnálom, ami történt közted és Alec közt!
- Óh! Semmi baj! Amúgy képzeld, már van barátnőm!
- Tényleg, ki? – Érdeklődtem.
- Jane!
- Ha ezt Alec megtudja, hogy a húgával jársz… ssssssssssssz. Agyon ver! – Mondtam neki.
- Megéri! – Mondta fülig érő mosollyal - Meg már Jane elmondta neki, és nézd, még épp testben vagyok!
- Örülök nektek! – Mosolyogtam rá. Közben kinyílott a terem ajtaja és halom szám feküdtek ott az emberek. Alec lépett ki az ajtón, a szeme most sokkal vörösebb volt, mint szokott. Odajött hozzám.
- Vigyétek innét el őket és égessétek el! – Adta ki a parancsot a többi őrnek, akik bólintottak és megfogták a hullákat, majd elfutottak velük. – Miről beszélgetetek?
- Sokkal jobb lenne, ha levadásznátok őket! Volt már kis gyerek az áldozatok közt? – Kérdeztem sírva.
- Még nem volt, őket Heidi kirakja egy árvaháznál.
- Hogy tehettek ilyet? És ha valamelyiknek volt családja, otthon várnak rájuk a gyerekeik, a férjük vagy a feleségük! Szörnyetegek vagytok! – Mondtam még mindig zokogva, és Alec mellkasát ütöttem. Lefogott és megölelt.
- Sajnálom! De nekünk ez kell! – Suttogta a fülembe. – Mi csak így tudunk élni! – Ellöktem magamtól.
- Carlisle! Carlisle mér tud anélkül élni, hogy embereket falna föl? – Kérdeztem ismét.
- Carlisle más! Már én is próbáltam úgy élni, de nem sikerült! – Sütötte le a szemét.
- Sajnálom! – Odamentem és megöleltem. Bementünk a szobájába, ami most már az enyém is és megtörtént, aminek meg kellett. Reggel meztelenül ébredtem fel és csak egy takaró, takart el. Alec már sehol sem volt, ezért bementem a fürdőbe és lezuhanyoztam, majd felöltöztem és bementem a trónterembe.