8. Fejezet
Szeretem Caiust?
Hideg ajkai lassan közelítettek az enyéimhez. Átfonta karjait a derekam körül. Édes volt a csókja, de abba kellett hagynunk. Ő nem szeret engem, csak azért csókolt meg, mert hiányzik neki a felesége. Eltoltam magamtól.
- Megörültél? – Kiáltottam rá.
- Mért? Ha az a bajod, hogy én vagyok a 2. vezér az ne zavarjon! Aro is egy őrt vett el. – Mondta Caius.
- Nem az a bajom! – Most már nem kiabálva mondtam. – Te nem szeretsz! Teneked hiányzik Atheodora! De én nem vagyok ő! – Elcsuklott hanggal mondtam.
- Nem hiányzik Atheodora! Tudom, hogy te nem ő vagy! És én sem értem, de nem bírom ki nélküled! – Mondta Caius. Elfutottam előle. Már a folyosón futottam, amikor beleütköztem valakibe. Még nem ismertem azt a férfit, habár ő is ott volt amikor Caius átváltoztatott, de a nevét még nem halottam és nem is beszéltünk.
- Á! Szia, Amber! Pont téged kereslek. Te nem ismersz, de én, ismerlek! – Mosolygott rám a férfi. – Demetri vagyok!
- Szia! – Ráztam kezet Demeterivel.
- Isten se tudja, hogy miért, de mindenki Demnek hív! – Rázta a fejét.
- És mért kerestél engem? – Kérdeztem.
- Gyere a szobámba! – Utasított. – Ne aggódj! Nem történik semmi olyan. – Magával húzott a Demetri és Brianna nevű szobához. Beléptünk, kellemes szoba volt, a szoba színe csont szürke volt, szép nagy ágy és nagy szekrények voltak, hasonló volt az elrendezése, mint nálam, itt is nagy plazma tv volt. Átadott egy könyvet.
- Tudom, hogy Carlisle elmondta neked a szabályokat, de nem hiszem, hogy mind az 1000-rel megismertetett.
- Csak 5-tel. – Vágtam rá. – Köszönöm! – Rápillantottam egy képre, Dem és egy nő volt rajta. A nő egyszerűen gyönyörű volt. Szőke göndörös hosszú haja volt, a szemei vörösek, bőre hófehér. Még képen keresztül is olyan kisugárzást keltett, hogy nem tudtam nem rá figyelni. – Ő ki csoda? – Kérdeztem a képre mutatva.
- Az én gyönyörű feleségem, Brianna! – Mosolygott a képre nézve Dem.
- Gyönyörű! – Mondtam.
- Igen az! – Válaszolta.
- Hogy lett vámpír? – Érdeklődtem.
- 1220-ban történt Firenzében. – Itt félbe szakítottam Demetrit.
- A fél Volturi társaság Firenzében élt! – Nettem.
- Jaja! Szóval ő 20 éves volt, én épp ott a környéken vadásztam egy kis zsákmány után, amikor farkas vonyításra lettem figyelmes. És az orrom megcsapta az édes emberi vér illata. A szag irányába futottam. Majd megláttam néhány farkast amint egy földön fetrengő nőt állnak körül és harapásra készek. Nem akartam, hogy ilyen finom ételt nekik adjak és ne magamnak, ezért az őszeset elkergettem. Nem volt szándékomban vámpírrá tenni vagy tettetni a nőt. Egyszerűen meg akartam enni. Amikor odaértem megláttam a nő arcát, eszméletlenül gyönyörű volt, először azt hittem, hogy vámpír, de a szeme nem volt, se arany barna se fekete se vörös. A bőre színe se volt sápadt. Azt hiszem már akkor bele szerettem. A karjaimba fogtam és elszáguldoztam vele Volterrába. Gyors megkerestem Arot és megkértem, hogy tegye vámpírrá. Ő így tett. 2 és félnapi szenvedés után vámpír lett. A képessége, az, hogy ha szeretné a puszta pillantásával megfagyaszt akárkit. És ez által a Volturi egyik legfontosabb tagja lett. Majd lassan összemelegedtünk és egymásba szerettünk. Majd 46 év múlva egy szép augusztusi este a hullócsillag alatt megkértem a kezét, ő igent mondott. És az óta szétválaszthatatlanok vagyunk.
- Milyen szép történet! Nem is tudtam, hogy a vámpírok is tudnak romantikusak, lenni! – Nevettem.
- Aha! – Bólogatott Demetri.
- Akkor én elmegyek és elolvasom a könyvet. Szia! – Kimentem a szobából. Bementem az enyémbe. Mihelyst beléptem Caiust láttam meg az ágyam szélén ülni. Nem akartam vele beszélni, legszívesebben soha többé nem akartam látni.
- Szia! – Köszönt nekem higgadtan, talán nem is a kertben történtek miatt jött, hanem valami más miatt. – Látom Demetri odaadta a könyvet! – Nézett a kezemben lévő könyvre.
- Igen! – Válaszoltam én is higgadtan. – És már ma neki is látok olvasni.
- Helyes! – Bólogatott. – Szóval! Én… Khm. … Beléd szerettem! – Jaj, ne! Már megint kezdi.
- Caius! – Sóhajtottam. – Tudom, hogy velem kicsit elnéző vagy. Például nekem már az első nap megengedted, hogy Caiusnak szólassak és nem csak 300 évvel később. De ez nem szerelem! – Legalábbis a te részedről biztos nem! Mondtam magamban.
- Mit tudsz te a szerelemről? – Pattant fel. – Te 17 éves vagy én 3000. Többet megéltem, mint te! Felismerem, ha szerelmes vagyok! – Csuklott el a hangja. – De ha te nem érzel így… Akkor mond meg. és ne azt, hogy én nem vagyok beléd szerelmes. – Szomorúan maga elé nézett és lehajtotta a fejét. Szerelmes vagyok belé? Nem tudom, még sosem voltam szerelmes. Életemben először csak azért csókolóztam, mert üvegeztünk. Vajon, hogy mutatkozik az, hogy szerelmes vagy valakibe? Szerettem Caius közelében lenni, mellette minden bajom elszállt, kellemes és megnyugtató volt a közelébe. Megindult az ajtó felé, de nem akartam elengedni, hiányzott a csókja, az érintése. Magam sem értem miért. De vele akartam lenni. A félig kinyitott ajtót, amin még nem ment ki becsaptam. Megragadtam caius tarkóját és magamhoz húztam. És megcsókoltam. Ismét édes volt, kellemesen szorította a csípőm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése